Megtudtam új információkat, és igazolva láttam régi sejtéseket is

Ezért minden kérdőjel ellenére sem bántam meg, hogy megnéztem.

Így döntöttem.
„Nem volt szinte olyan óra az elmúlt napokban, hogy ne kérdezze meg valaki: Te hogyan fogsz dönteni? »Klára vagy MZP?« Sokat gondolkodtam, minden lehetséges érvet figyelembe vettem a második fordulóban leadott voksom előtt.
Klárát nagyon tiszteletem, harcostársamnak és barátomnak tartom, akivel eddig és ezután is együtt fogok dolgozni a magyar emberek érdekeinek európai képviseletében. Az első fordulóban Karácsony Gergelyt támogattam, hiszen gyermekkori jóbarátom és a szűkebben vett politikai közösségem egyik vezetője, miniszterelnök-jelöltje volt. Mostani döntésemben nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy Gergő – és például Botka László – kit ajánlott az ellenzék közös kormányfő-jelöltjének, ahogyan azt sem: az MSZP elnöksége hivatalosan is beállt Márki-Zay Péter mögé. Második voksomat tehát rá adom. Látva, hogy mennyi új ember mozdult meg azért, hogy szavazzon az előválasztáson Péterre, igazolva látom azt a vélekedést, hogy vele sikerülhet leginkább a társadalmi többséget megszerezni. Mert most nem a baloldalnak keresünk vezetőt, hanem a sokszínű, a NER-t leváltani akaró, korszakváltó tömegnek.”
Nyitókép: MTI/Kovács Attila